Az ezüst ékszerek megfelelő tisztítása
Az ezüst ékszerek megfelelő tisztítása
Ha sorra vennénk a legnépszerűbb kiegészítő alapanyagokat, akkor az ezüst minden valószínűség szerint előkelő helyet foglalna el. Nem csak ára szól mellette, hanem a bőrbarát alapanyag és a ruházattal történő egyszerű variálhatóság is. Egyetlen hátulütője azonban akad az ezüstnek, ez pedig nem más, mint az, hogy idővel befeketedik.
Mitől feketedik az ezüst?
Sokan tévesen úgy tudják, hogy az ezüst oxidálódik. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy az ezüst felületén nem képződik oxid réteg. De akkor mégis mi az a feketés elszíneződés, amelyet szinte biztosan észlelhetünk rajta idővel? Az ezüst és a levegőben levő kén együttesen képeznek ezüst-szulfidot, és ez jelenik meg az ezüst használati tárgyakon és ékszereken. Védekezni ellene lehetetlen, ám a már kialakult réteg a megfelelő alapanyagokkal egyszerűen eltávolítható.
Ékszertisztító készítmények
Az ékszer webáruházak nem csak ezüst ékszerek széles választékával állnak rendelkezésre, hanem az ezüst tisztítására kiválóan alkalmas folyadékok és kendők kínálatával is. Ma már többféle márka elérhető hazánkban is, amelyek segítségével egyszerűen és gyorsan varázsolhatóak teljesen újjá az ezüst kiegészítők. De vajon létezik bármilyen otthoni praktika abból a célból, hogy újszerűen nézzenek ki kedvenc ékszereink?
Ezüst ékszer tisztítása házilag
Nincs másra szükség hozzá, mint egy üvegtálra, alufóliára, szódabikarbónára, sóra és forró vízre. Az üvegtálat alufóliával béleljük ki, majd tegyük bele az ékszereket, két-három evőkanál szódabikarbónával és egy teáskanál sóval szórjuk le, és már jöhet is rá a forró víz. Miután az elegyben kitisztulnak az ékszerek, csak mossuk le azokat tiszta vízzel és töröljük át egy puha ruhával. Arra mindig figyeljünk, hogy ne karcoljuk a kiegészítőket, és azok újra kifogástalan állapotban lesznek.
Figyeljünk a részletekre!
Az ezüst ékszerek tisztítása mellett arra is érdemes kiemelt figyelmet fordítani, hogy a hétköznapokban hogyan viseljük azokat. Kevesen tudják, hogy termálvízbe nem célszerű magunkon tartani az ezüst kiegészítőket, hiszen a víz kéntartalma miatt gyorsan elszíneződnek azok. Testápolás során érdemes levenni az ékszereket, és a parfümözés sem feltétlenül tesz jót az ezüst alapanyagnak. Ha odafigyelünk ezekre az apróságokra, akkor tovább maradhatnak az ezüst ékszerek mutatósak és ritkábban lesz szükség azok tisztítására.
Ezüst ékszerek hatalmas választéka várja a webáruházunk termékei között. Keressen kedvére a színvonalas és minőségi ezüst ékszereink között, mert most kedvezményesen juthat termékeinkhez!