Idei év ékszere a bokalánc!
Bokaláncok már régen is jelen voltak, ám akkor még nem azzal a céllal hogy divatos legyen a kinézete az embernek. Termékenység és a szépségét szimbolizálta, illetve egy bizonyos réteg hordhatta csak.
Mint azt már olvashattátok nyugati kultúrában a 20. században már használtak ilyen ékszereket. Megtudhattátok azt is, hogy érdemesebb a jobb lábadon használni a bokaláncot, hiszen a bal oldal az ördög jelképe. Természetesen nincs szabály rá, hogy melyik oldalon is hord a becses ékszeredet, de ha keresztény hitű vagy vedd figyelembe a mögöttes jelentéssét is.
Ókori Egyiptomig nyúl vissza a bokaláncok használata. Ekkor még nem a divat jelképe volt hanem a termékenységet és a szépségüket szimbolizálták velük. Ezüst bokaláncot használták előszeretettel, mert minden bőrtónushoz passzolt illetve más ékszerekkel is össze lehet hozni. Természetesen az arany bokaláncok is divatosak és inkább az olyan hölgyek kedvelik akik a klasszikus vonásokat szeretnék magukon tudni.
Akárhova is visz az utad, tudd hogy a bokaláncok magassarkúban, papucsban, sportcipővel is épp olyan elegáns leszel. Hivatalos vagy nem hivatalos társaságokban sem kell elrejtened a bokádat és a láncodat sem, hiszen mindenhova illik eme becses ékszer.
Az arany illetve az ezüst bokaláncok az idei év ékszerei. Csillogtasd meg a láncodat a napon és villogj a bokáddal az utcán vagy bárhol máshol és hagyd hogy a lánc hullámozzon a bokádon.
Az Ékszerkirály.hu oldalon egy újdonsággal kecsegtet. Arany bokalánc került fel az oldalra, de nem is akármilyen. Arany golyókkal és kerámia betétekkel van ellátva az ékszer. Most ráadásul akciósan a tiéd lehet. Csapj le az új ékszerre és legyél te az első aki ezt az újfajta megjelenést elkezdi. Csinos, elegáns és egyedi viseletet fog képezni az outfitedben.
Név: 14k arany bokalánc kerámia és arany, vörös
Anyaga: 14k arany
Hossza: kb.: 23 + 4 cm
Figyelmetekbe ajánlanám, hogy az ékszer akciója lejár: 2023. 08. 31.-én!
Bokaláncra fel! Viseld akár a mindennapjaidkor, vagy hivatalos és vagy nem hivatalos eseményeknél is.